![](/images/blank-book/blank-book.1920.jpg)
Parametre
Kategórie
Viac o knihe
Az Anticionista töredékek verseskötet hangos kiáltás, a palesztin emberek közös szellemének mélységes fájdalmát visszhangozza, akik csaknem hetven éve szenvednek az örökségüket, történelmüket és emberi jogaikat tagadó barbár etnikai tisztogatásoktól. Kiáltás, amely a palesztinok elismeréséért könyörög, akiknek az emberiség családjának tagjaiként joguk van a velük született méltóságra, valamint ahhoz az egyenlő és elidegeníthetetlen joghoz, amely a világon szabadság, az igazság és a béke alapja. Kiáltás, amelyet túl sokáig hagytak figyelmen kívül a képmutató, kettős mércét alkalmazó politikai és vallási vezetők. Egy kétségbeesett kiáltás, amelyet mindannyiunknak meg kell hallania, és meg kell érintenie a valódi emberek szívét. Milena Rampoldi Töredékei szűkszavúak és számos lényeges témát érintenek, amelyek kihívóan fejezik ki az emberek megtörthetetlen szellemét – akik az összes ellenük elkövetett dolog ellenére, ide értve a világ lelkiismeretlen árulását – arra születtek, hogy túléljenek. Túléljenek és kitartsanak megmaradt kultúrájuk mellett, hacsak a cionista megszállók le nem rombolták vagy el nem lopták azt, zsidók által készített iratokra hivatkozva, amely szerint Isten nekik adta Palesztinát.
Nákup knihy
Antizionistische Fragmente/Anticionista töredékek, Milena Rampoldi
- Jazyk
- Rok vydania
- 2018
Doručenie
Platobné metódy
Navrhnúť zmenu
- Titul
- Antizionistische Fragmente/Anticionista töredékek
- Jazyk
- nemecky
- Autori
- Milena Rampoldi
- Vydavateľ
- epubli
- Rok vydania
- 2018
- ISBN10
- 3746739756
- ISBN13
- 9783746739755
- Kategórie
- Dejiny / História
- Anotácia
- Az Anticionista töredékek verseskötet hangos kiáltás, a palesztin emberek közös szellemének mélységes fájdalmát visszhangozza, akik csaknem hetven éve szenvednek az örökségüket, történelmüket és emberi jogaikat tagadó barbár etnikai tisztogatásoktól. Kiáltás, amely a palesztinok elismeréséért könyörög, akiknek az emberiség családjának tagjaiként joguk van a velük született méltóságra, valamint ahhoz az egyenlő és elidegeníthetetlen joghoz, amely a világon szabadság, az igazság és a béke alapja. Kiáltás, amelyet túl sokáig hagytak figyelmen kívül a képmutató, kettős mércét alkalmazó politikai és vallási vezetők. Egy kétségbeesett kiáltás, amelyet mindannyiunknak meg kell hallania, és meg kell érintenie a valódi emberek szívét. Milena Rampoldi Töredékei szűkszavúak és számos lényeges témát érintenek, amelyek kihívóan fejezik ki az emberek megtörthetetlen szellemét – akik az összes ellenük elkövetett dolog ellenére, ide értve a világ lelkiismeretlen árulását – arra születtek, hogy túléljenek. Túléljenek és kitartsanak megmaradt kultúrájuk mellett, hacsak a cionista megszállók le nem rombolták vagy el nem lopták azt, zsidók által készített iratokra hivatkozva, amely szerint Isten nekik adta Palesztinát.